Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: az uniós mezőgazdaság jelenlegi helyzete jól példázza a brüsszeli döntéshozók elmúlt ötéves teljesítményét.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a valóságtól teljesen elszakadt brüsszeli bürokraták által írt szabályok köszönőviszonyban sincsenek a gazdák által a földeken tapasztalt valósággal - fogalmazott. Hozzátette: a zöld megállapodásnak történő megfelelés és a bonyolult szabályozás jelentős versenyhátrányt okozott a gazdáknak, akik már egyébként is megszenvedték mind az orosz-ukrán háború, mind pedig a felelőtlen uniós szankciók következményeit.
Olyan új vezetés kell Brüsszelben, amely nem helyezi az unión kívüli országok érdekeit a saját gazdái érdekei elé, és amely valódi intézkedéseket képes hozni az európai gazdák védelmében. Ez is a tétje a június 9-i európai parlamenti választásoknak - hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Nagy István szerint a szabadkereskedelmi egyezmények összességében hasznosak az Európai Unió gazdasága számára, ugyanakkor mindig az agrárium szenvedi el az ilyen megállapodások hátrányait. Hangsúlyozta, a gazdálkodók pozícióit erősíteni kell az élelmiszerláncban, és erre leginkább azok a szerződések, szerződéses feltételek az alkalmasak és a megfelelőek, amelyek biztosítják az ő termelési garanciájukat. Ki kell mondani, hogy minden az Európai Unióban forgalomba kerülő élelmiszerre és mezőgazdasági termékekre ugyanazon termelési és minőségi paraméterek vonatkozzanak - jelentette ki a tárcavezető. A 2027 utáni uniós agrárpolitikáról folytatott megbeszélésekkel kapcsolatban Nagy István elmondta: az eddig meghozott intézkedések több főbb problémát sem kezelnek. A "mérhetetlenül szélsőséges" zöld ideológia pedig rátelepedett az európai agrárgazdaságra az európai gazdálkodók versenyképességének rovására - mondta. Közölte: az Európai Unió Tanácsának július elsejétől fél éven át tartó magyar elnöksége olyan javaslatokat kíván majd az asztalra tenni, amelyek helyre képesek állítani a fenntartható és a versenyképességi folyamatokat.

Újra a gazdálkodókat kell az agrárpolitika középpontjába állítani. Úgy kell meghatározni a mezőgazdasági ágazat klímaváltozás elleni küzdelemhez való hozzájárulását, hogy tekintettel legyen arra, hogy az európai gazdák élelmiszerbiztonságot szavatolnak valamennyi uniós állampolgár számára - mondta.Muszáj olyan javaslatokat tenni, amelyek a gazdák számára megnyugtatók, és olyan távlatokat tudnak biztosítani, amelynek köszönhetően biztonsággal tudják tervezni a jövőjüket - húzta alá a miniszter. "Azt reméljük, hogy az élelmiszerbiztonság olyan stratégiailag fontos ágazat lesz, amely a gazdáknak segít abban, hogy visszanyerjék versenyképességüket" - fogalmazott Nagy István, majd hozzátette: olyan szabályokat kell hozni, amelyeket be lehet tartani, amelyeket számon lehet kérni, és amelyek nem korlátozzák a versenyképességet, ahogy nem korlátozzák az élelmiszerminőség biztonságát sem. Azért kell küzdeni, hogy a gazdáknak jövőképük legyen és termelni tudjanak, ami minden európai állampolgár elemi érdeke most és a jövőben is - tette hozzá Nagy István.

(MTI)